Castiel egész nap a lányt figyelte. Teljesen belemerült tengerkék szemeibe, még akkor is mikor nem nézett rá. Szinte egymáshoz se szóltak csak néha vetettek egymásra egy pillantást. Szünetbe a lányok nagy része Rubihoz sietett bemutatkozni. Castiel csak a padra hajtotta a fejét és zenét hallgatva alvást színlelt, de valójában a zenét lehalkította és a lányokat hallgatta. Szeretett volna minél többet megtudni Rubieről.
- Komoly Párizsból jöttél? - kérdezte Rosa nagy szemekkel.
- Igen.
- Onnan is, a nyomor negyedből! - kiabált Amber az ajtóból, majd nevetve lelépett.
Rubie csak nevetett egyet. Nem húzta fel magát az ehhez hasonló beszólásokon. Inkább a többiekre koncentrált.
- Ilyen jól megtanultad az angolt, hogy ide tudtál jönni? - kérdezte Iris.
- Anyám amerikai volt, apám francia. Ők tanítottak régen.
- Miért laksz nevelőkkel? - nézett kíváncsian Viola.
- Anyám motor balesetben halt meg, apám öngyilkos lett.
A körülötte álló lányok mind elszörnyedtek. Nem tudtak szóhoz jutni. Folyamatosan mondogatták a sajnálom és a részvétem szavakat. Castiel lassan felült, nyújtózkodott egyet, majd kiszedte a füleseit. Körbenézett a lányokon.
- Ti mit kerestek itt? - kérdezte, mint aki semmiről sem tud.
A lányok hebegtek, habogtak és siettek a helyükre. Rubie lehajolt a táskájáért, majd az asztalra dobta. A tetejét szétcipzározta és turkálni kezdett benne. Castiel érdeklődően nézte a lány piros táskáját amiből néha előkandikált egy két izgalmas tárgy. Nem tudta kiszűrni a sok sötét körvonalból, hogy mi lehet az, csak nézte és nézte, míg a lány hozzá nem szólt.
- Ha ennyire érdekel, hogy mi van benne inkább szólj. - mondta miközben Castiel elé pakolta a táskája tartalmát.
Rengeteg apró dolog került elő. Vázlat füzetek tele rajzzal, kotta füzetek és egy tetoválógép. A fiú jól ledöbbent az eseten. Rubi tovább pakolt. Tolltartó, telefontöltő, egy zacskó gumicukor.
- Még valamiben segíthetek? - mosolygott elégedetten.
- Te tetoválsz?
- Igen. A festészet mellett szereztem papírt a tetováláshoz. A kezemen virító tattoohoz a mintát is én csináltam.
- Nem rossz.
A nap végén Rubie pillanatok alatt lelépett.. Castiel sietve lépett ki az iskolából és a tűzpiros motorjához sietett. Míg összeszedte magát, a diákok menekülve hagyták el az iskola területét. Ő felpattant a motorjára, majd elszáguldott. Szerencsére nem lakott messze a gimnáziumtól, így nem kellett sokat harcolnia a délutáni forgalommal. Amint beért a lakására, felkapta a földön lévő leveleket és beborult az ágyába. A plafont figyelte miközben Deborah járt a fejébe. Hiányzott neki, de ő mégis kihasználta. Bűntudata volt. Mély és erős, oly annyira, hogy muszáj volt elterelnie a gondolatait. Kibontotta a leveleit. Számla, számla, Deborah. Az emlegetett...
Szorgosan bontotta ki a levelet.
" Szerelmem. Szuper hírem van! Szeptember másodikától újra veled egy osztályba járok. Egyenlőre szüneteltetem a karrierem és rád szeretnék koncentrálni. Remélem velem örülsz. Ölel: Debby ❤ "
Castiel boldog lett, de hirtelen eszébe jutott Rubie. Megtetszett neki a lány, mi tagadás. Tervezte, hogy ráhajt, de ez feldöntötte minden tervét. Idegesen eldobta a leveleket. Vett néhány mély levegőt, majd elkezdett takarítani. Szerette volna a barátnőjét tiszta lakásban fogadni. Az egész délutánja rá ment, de megérte.
Másnap reggel sietve kelt fel. Megint elaludt. Hosszas káromkodás mellett összeszedte magát, majd motorjához sietett. Öt perc késéssel sikeresen megúszta. Mikor belépett a terembe, Rubie a helyén ült. Körbenézett. Tanár sehol csak a szaladgáló diákok. Viszont Debby sem volt sehol. Leült a helyére.
- Hallottam szokásod késni - motyogta Rubi.
- Megesik...
Abban a pillanatban lépett be Deborah és a tanár az osztályba. Ahogy Castielre pillantva elmosolyodott, de ahogy a mellette ülő lányra nézett lángolni kezdtek a szemei.
- Gyerekek! - kezdett bele a tanár - Deborah hosszas útja után, visszatért közénk.
Mindenki örült a lánynak, még ha csak látszatból is. Amber mondott néhány rossz szót, de senki sem figyelt rá. Deborah leült Castiel mögé. A fiú hátrafordult.
- Ki ez a lány itt melletted? - mutogatott Deborah.
Rubi ezt meghallotta és nyugodtan hátrafordult.
- Üdv, Rubie vagyok. Castiel végleges padtársa- vigyorgott gúnyosan.
- Deborah, Castiel barátnője.
A két erős természetű lány kezet fogott. Debby szúrósan nézett az előtte ülő lányra, aki halál nyugodtan nézte a jövőbeli ellenfelét. Castiel csak a fejét fogta. Tudta, hogy a közeljövőben balhé lesz.
A diákok egész órán a tollukat koptatták. Matematika. A rémálma minden érettségizőnek. Castiel az egészet végig aludta. Elővette a szokásos leszarom énjét szinte az egész napra. Szünetekbe Debbyvel beszélgetett az elmúlt hónapról kicsit megcsavarva a saját történetét. Nem mert neki semmi ivászatos estét említeni, tudta, hogy az a kapcsolata végét jelentené.
Utolsó órán páros munkákat adott a tanár nekik, mivel sok papírmunkával volt elmaradva. Egy író életét kellett kivesézni. Rubi és Castiel nem haladtak valami gyorsan. Castiel alig volt hajlandó valamit csinálni, így minden munka a lányra szakadt.
- Azért segíthetnél- noszogatta a fiút - Így nem jutok előre gyorsan...
- Nem akarok...
- De akarsz! Te is jobban járnál, ha segítenél. Nem piszkálnálak életed végéig.
- Most az egyszer segítek - mondta miközbe felült. Maga elé húzta a könyvét és olvasni kezdte. A fontos dolgokat aláhúzta percek alatt, majd odatolta Rubienek. - Írd le és meglesz az ötösünk.
- Na látod, megy ez.
Rubi leirt mindent, majd azonnal leadta a lapot. Visszaült a helyére, majd ledőlt a padra. Castielre pillantott, aki pont őt nézte.
- Olyan idegesítő vagy - suttogta Rubie.
- Mert?
- Itt a csajod és te engem nézel. Ezt mindenki észre vette.
- Szerelmet fogadtam, nem vakságot.
- Kifogás Castiel. Ismerem a hozzád hasonlókat. Nem versz át.
Órák után Rubi megint eltűnt. Senki se tudta, hogy csinálja, de elsőként lép ki mindig az ajtón és köddé válik. Castiel és Deborah együtt lépték át az iskola ajtaját. A piros motorig kézen fogva sétáltak el, ott Castiel megcsókolta a barátnőjét és odaadta az egyik bukósisakot.
- Én vezetek - mosolygott Debby.
A fiú szó nélkül belement. Deborah tapasztalt motoros. Már egy két kisebb baleseten is túl volt, de mégse hagyta abba. Castielnek nagyon tetszett a kitartása. Biztonságba voltak egymás mellett. Lassan nekivágtak az útnak. Épphogy elhagyták az első kereszteződést egy motoros száguldott el mellettük. Deborah azonnal felismerte a bukósisakot. Rubie. Hirtelen belehúzott a gázba és követni kezdte. A kertvárosba érve lassított nehogy észrevegye őket a lány. Rubie egy halványkék, elég modern háznál állt meg. Betolta a motort és letámasztotta a kapu mellett. Az ajtóhoz sietett, becsengetett és várt. Egy ugyan olyan kinézetű lány nyitott neki ajtót egy különbséggel. Egy kendő fedte a fejét, a haja egyáltalán nem látszott. A tekintete sápadt, meggyötört volt. Rubie nyakába ugrott és erősen megölelte, mint aki több éve nem látta a lányt.
Castielék a közelből figyelték az eseményeket.
- Ez meg...? - nézett értetlenül Deborah a fiúra.
---------------
Társoldal:
www.csjszonett.blogspot.hu
Fb csoport:
https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése