Hétfő reggel Castiel zombiként mászott ki az ágyból, de ahogy belegondolt abba, hogy Deboraht ma láthatja elkapta a boldogság. Lassan öltözni kezdett a megszokott ruhájába és napi rutinként ment suliba. Időbe ért be. Pont előtte szállt le a motorról Rubie. Ahogy levette a bukósisakját Castiel meglepődött. Leparkolt mellé, majd levette ő is a sisakját. Közelebbről is szemügyre vette a lányt, majd meggyőződött róla hogy igenis az Rubie. A hosszú fenékig érő haja eltűnt. Csak a fele volt meg és az is szőke lett.
- Mi lett veled? - döbbent le Castiel.
- Semmi érdekes. - mosolygott a fiúra keservesen.
Castiel csak akkor vette észre kisírt szemeit és néhány kék-zöld foltot a kezén és a nyakán. Nem jutott szóhoz. Rubie csendbe sétált el mellette, mintha a beszélgetés meg sem történt volna. Ilyenkor fordult meg a fejébe, hogy Rubie élete mégse olyan, mint aminek a hétvégén elképzelte. Gyorsan utána sietett, de sehol sem találta. A terembe Deborah a helyén ült és a leckét csinálta. Castiel leült elé. Nem fordult oda a barátnőjéhez, nem adott neki könnyed csókot és nem ölelte meg szorosan. A gondolatai Rubie körül jártak. Aggódott. A szíve hevesen vert, de csak várni tudott.
Becsengetés után a tanárral együtt jött be a lány. Egy fekete pulcsi volt rajta ami takarta az ütés nyomait. A helyére szaladt, majd előpakolta a cuccait.
- Jó reggelt gyerekek - köszönt a töri tanár. - Kiosztom a dolgozatokat, aztán csendbe azt csináltok amit akartok. Értettétek? Csendbe! Rubiel kisasszony, ma fogja megírni mert múlthéten hiányzott.
Rubie bólintott.
- Castiel. Ülj hátra Deborahhoz erre az órára.
A fiú hátraült. A tanár mindenkinek kiosztotta a leosztályzott dolgozat lapokat, majd Rubinak adott egy üreset. A lány bedugta a fülhallgatóját és neki kezdett.
Deborah mit sem foglalkozva az érdemjeggyel, Castiel felé fordult. Egy ideig csak nézte ahogy a fiú csak néz ki a fejéből, majd oldalba bökte.
- Hé, mi van veled? Ide se jöttél köszönni.
- Bocs, csak nagyon fáradt vagyok..
- Ennyire? Ezt nem hiszem el... Castiel mond el az igazat!
- Ez az igazság. Mit vársz tőlem hétfő reggel?
- Jó, hagyjuk...
- Mondtam, hogy feleslegesen vagy féltékeny. Most is ez a bajod. Ne légy gyerekes.
- Szóval én vagyok a gyerekes?
Castiel nem szólt semmit, csak szó nélkül eggyel hátrébb ült. Bedugta a füleit és elzárkózott a világ elöl.
Szünetbe Rosa rázta fel. A fiú azt sem tudta hol van, olyan hirtelen rántották fel az álmaiból. Lassan a lányra nézett, majd kihúzta az egyik fülest.
- Mit akarsz?
- Gyere ki. Debby neki akar esni Rubinak.
Castiel azonnal felpattant és Rosa után sietett. A folyosón hatalmas tömeg gyűlt össze. Rosaék átverekedték magukat. A következő pillanatban csak annyit láttak, hogy Rubie a szekrénye előtt halál nyugodtan üldögél és egy kis szívószálas üdítőt iszogat, miközbe Debora vörös fejjel ordítozik. Castiel nem ment tovább. Nem ment oda a barátnőjéhez, hogy lenyugtassa. Kíváncsi volt, hogy mi fog történni, mint mindenki más. Rosa idegesen állt Castiel mellett. Ő is tenni akart valamit, de nem mert...
- Még utoljára elmondom! - kiabált Debby - Castiel az enyém! Nem érdekel, hogy mit akarsz tőle, de ha még egyszer meglátlak a közelébe, szétverlek!
- Ennyire ne légy féltékeny - mosolygott Rubie.
- Ez volt az utolsó figyelmeztetésem!
Rubie felkelt. Felvette a táskáját, majd elindult Rosáék fele. Megállt Castiel mellett, majd halál nyugodtan belekarolt.
- Na most mit teszel? - vigyorgott gonoszan Rubie.
Debby hirtelen ledobta a cuccait, majd a lány fele kezdett szaladni. Rettentően ideges volt. Már csak pár lépés volt hátra, de Castiel elé állt. Elkapta a lányt és magához húzta.
- Csak hogy tudd. Castiel nem több mint egy egyszerű haver - mondta Rubie miközben az ő lépéseitől hangzott a folyosó.
A tömeg feloszlott. Rosa Rubie után sietett, miközben Castiel Debbyt szorosan magához szorította. Jó ideig csak úgy álltak, majd Deborah szipogni, végül erősen sírni kezdett.
- Mért vagy ilyen velem Castiel? - nézett a fiúra könnyes szemmel.
- Te játszod itt a féltékeny gyereket Deborah. Ő is megmondta és én is, hogy nem akarunk a másiktól semmit.
- Láttam milyen vagy vele. Velem nem viselkedsz így mióta együtt vagyunk. Ne hazudj kérlek.
- Nem hazudok...
- Hagyjuk... Haza megyek - motyogta, majd megcsókolta a fiút és elsietett.
Castiel nyomottan felsóhajtott, majd ment órára. Az órát figyelte folyamatosan. Öt perc, tíz perc, de Rubie sehol. Haza nem mehetett, mert a motorja a parkolóban volt. A magyar óra után elment körülnézni. Végigjárta a parkolót, a tornatermet, majd elindult a kert fele. Mihelyt a közelbe ért, meghallotta Rosa hangját. Könyörgött a lánynak, hogy ne tegye és hogy hagyja abba. Azonnal futni kezdett. Minden leforgott a szeme előtt, hogy vajon mit csinálhat. Ahogy meglátta őket megtorpant. Rubie épp az egyik fát ütötte tiszta erőből, miközbe Rosa próbálta lefogni a lányt. Castiel odament, majd hátulról átkarolta a síró Rubit. A lányt azonnal elhagyta minden ereje és összeesett. Castiel a karjaiba vette, majd hátrébb ment néhány lépést.
- Mi történt? - nézett Rosara.
- Miután otthagyott titeket, sírva idejött, majd idegesen a fát ütni kezdte. Azóta nem hagyta abba és én még megnyugtatni se voltam képes - szipogta a lány.
- Beviszem az orvosiba. Menj órára...
Rosa eltünt azonnal. Castiel erősen fogta az elgyengült lányt, miközbe óvatosan lépegetett.
- Hé, jól vagy? - nézett a szétcsúszott lányra.
- Nem... Nagyon rosszul vagyok. Hányingerem van és fáj a fejem. Rettenetesen szédülök...
- Lassan az orvosiba leszünk, ne aggódj.
- Nem akarok oda menni... Csak haza.
- Nem érdekel, beviszlek.
Rubie nem válaszolt már. Pillanatok alatt lehunyta a szemeit. A végtagjai csak úgy lógtak lefele. Castiel azonnal megszaporázta lépteit és sietve rontott be az orvosi szobába. Bent egy kedves nő fogadta. Egy pillantást vetett rájuk.
- Tedd le az ágyra és mond el mi történt. Addig én megvizsgálom.
Castiel azonnal belekezdett. Percek alatt elhadarta az egész sztorit, szóról szóra. A vizsgálat végeztével Rubi is ébredezni kezdett. Lassan felült és körbenézett. Az emlékei a helyén voltak ezert nem is kérdezett semmit. Csak nézett maga elé. A szemei lassan könnybe lábadtak, majd zokogni kezdett. A doki leült a lány elé, levette a szemüvegét, majd megfogta a lány kezét.
- Kisasszony. Mikor volt utoljára orvosnál?
- Egy éve - törölgette a könnyeit.
- Pedig havonta mennie kellene...
- Nem akarok. Úgyse lesz jobb.
- Most adok magának egy beutalót. Örülnék neki ha holnap bemenne. Rendben? - elkezdett írni egy papírt.
- Jó...
Rubie kezébe nyomta. A lány a táskájába tette, majd szó nélkül lelépett. Castiel sietve ment a lány után. A folyosó a lépésektől csengett, majd egy ajtócsapódástól. Rubi a motorjához sietett.
- Ilyen állapotban nem fogsz motorra ülni. Hallod?
- Dolgom van...
- Inkább elviszlek. Így csak balesetet fogsz szenvedni.
- Jó. Vigyél a kertvárosba - ezzel felvette a bukósisakját, és szorosabbra húzta a táskáját. Felült Castiel mögé és elindultak. Erősen fogta magához a fiút. Mindig mutatta merre rövidebb, ennek köszönhetően pillanatok alatt elérték a kertvárost. Rubie engedett a szorításból, ezzel jelezve, hogy a közelbe vannak, majd rámutatott a házra. Castiel elöl megállt. Rubie leszállt, levette a bukósisakot, majd lassan elindult a bejárathoz. Csengetett. Castiel közben utolérte. Az ajtó azonnal kinyílt. Megint az a kendős kislány volt az. Aki nem is volt annyira kicsi. Teljesen úgy nézett ki mint Rubie.
- Castiel, ő itt az ikertestvérem, Lilien. Lilien, ő pedig az osztálytársam, Castiel.
- Szervusz. Üdv nálunk, gyertek be! - ezzel kitárta az ajtót.
Az egész egy hatalmas lila nappalira nyílott. Szép fehér-fekete bútorokkal, virágokkal és festményekkel.
- Anyuék? - tette le a cuccokat a kanapéra Rubi.
- Még dolgoznak. Csak este jönnek haza. A takarító meg boltba ment.
- Mennyit pihentél ma?
- Hát... Nem sokat.
- A doki azt mondta, hogy napi 6 órát pihenj. Nem tesz jót ha lábon vagy..
- Jó... Téged vártalak egész nap.
- Most az egyszer elnézem. Csinálok teát - ezzel otthagyta őket.
Lili és Castiel csendbe üldögéltek. Nem néztek egymásra csak maguk elé. Végül a lány vette a bátorságot.
- Sokat hallottam rólad. Rubie mindig hoz valami izgi sztorit
- Tényleg? - lepődött meg.
- Igen. Most, hogy lettek barátai annyi mindent mesél. Rólad, Rosaról és még sok emberről. Boldog lett.
- Eddig nem volt az?
- Nem mondanám. Anyuék kiskorába kitették egy elhagyatott úton és fél éve ha ismerem, a saját testvérem.
Castiel csendbe maradt. Teljesen ledöbbent. Nem akarta ép ésszel felfogni mind azt, amit Lili mesélt.
- Mondjuk, egyszer egy intézeti kirándulásomon láttam. Őt nevezték a hasonmásomnak és majdnem megkérdezte a biztonsági őr, hogy hova megyek - mosolygott.
- Érdekes. Én még sose hallottam a testvéred életéről.
- Én se sokat. Csak szerencsénk lett, hogy újra találkoztunk. Júj, megmutassam a szobám? Nagyon jól néz ki, mióta Rubie megcsinálta - váltott át boldog hangsúlyba.
- Persze.
Lili befutott a konyhába szólni Rubienak. Egy halk okét Castiel is értett, majd csak annyit vett észre, hogy Lili vonszolja maga után. A ház leghátsó szobájához mentek. Lilien ajtót nyitott, majd hangosan kijelentette: Tadaamm!
Sárga falak, egy hatalmas fehér polc, tele könyvekkel és plüssállatokkal, gardrób és egy kisebb szekrény, rajta családi képekkel. Az ágy kör alakú volt, rendesen beágyazva. Rend virított.
- Rubi csinálta nekem ezt a hatalmas polcot, és berendezte úgy, hogy nekem jó legyen.
- Szép!
- Ugyeeeee!
- Tényleg ő csinálta?
- Igen. Ő egy ezermester. Mindenhez ért.
Az ablak párkányon egy babafej mosolygott, rajta szőke parókával. Castiel odasétált, majd megfogta a tincseket. Puha és selymes volt. Eléggé göndör.
- Az Rubie haja... Nekem adta a felét...
- Mert?
- Rákos vagyok... Nincs hajam és ha néha kimegyek levegőzni, a gyerekek megszólnak... Sokat sírtam miatta. De vasárnap ez várt a nappaliba egy levéllel.
- Aranyos.
- KÉSZ A TEA! - kiabált Rubi a nappaliból.
Mindketten kimentek és elfoglalták a helyüket. Felvettek egy-egy bögrét és egymásra néztek. Senki sem szólt semmit. Rubie ivott egy keveset a teából, majd letette a bögrét.
- Ma meddig maradsz? - kérdezte Lili.
- Még folytatom a munkám egy darabig. Olyan négy fele megyek.
- Szupi! - mosolygott - Addig Castiellel beszélgetek.
- Akkor én átöltözök és megyek - ezzel letette a bögrét és elvonult a folyosón keresztül.
---------------
Társoldal:
www.csjszonett.blogspot.hu
Fb csoport:
https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése